Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Port-tól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Hétfő, 2013.07.08. - 20. nap: Astorga - Rabanal del Camino
21,2 km, 4 óra. A több 30 kilométeren felüli nap után jól esett ma egy kis lazítás. Bőségesen megreggelizve 6:50-kor léptem ki az albergből, körbejártam a Gaudí palotát és a katedrálist, majd meg szerettem volna keresni az ottani geoládát, de annak helyén (egy gyalogos híd alatt) két bringás zarándok aludt, akik botjaim hangjára felébredtek és gyanakodva nézték mit akarok, úgyhogy inkább odébbálltam. Murias de Rechivaldo, Santa Katalina se Somoza és El Ganso voltak az útbaeső falvak, ez utóbbi helyig vagy 60 zarándokot előztem le, miközben azt mérlegeltem, vajon mennyien lehetnek-e még előttem, lesz-e helyem a Guacelmo albergben. El Ganso után azonban már egyetlen embert sem láttam magam előtt, és nem is értem be senkit, így végül 11 előtt 10 perccel negyedikként "csaptam célba", csak egy idős nő és két fiatal leányzó hátizsákja "állt sorban" a 13:30 nyitó alberg kapuja előtt, ők vélhetően nem Astorgaból indultak. Elmentem bevásárolni és nyomban megittam 1-1 liter ananász- és narancslevet.
Az alberg nagy kapuja előtt aztán kiterítettem a derékaljamat és egy kicsit kifeküdtem, kijött rajtam az előző napok fáradsága. Miután feltápászkodtam, odalépet hozzám az a srác, aki Carriónban a betelt szállásnál át akarta adni az ágyát, (de aztán kiderült, hogy még földön sincs hely), és kérdezte, hogy végül sikerült-e helyet találnom? Mindez angolul zajlott, de miután megkérdezte, hova valósi vagyok, már magyarul folytathattuk . Péterrel és barátjával, Kázmérral együtt így már négy magyart ismertem, Emilt, akivel a 3. napon eltévedtünk, és aki két hétig egy nappal előttem volt, de közben lehagytam, és Reginát, akivel még Hontanasban futottunk össze, és a csodás medencés boadillai albergueben is együtt voltunk, de most már Emillel együtt ő is lemaradt.
Miután becsekkoltunk és elhelyezkedtünk az albergben, elmentünk a közeli bárba egy sörre. Egy négyes asztalhoz ültünk le úgy, hogy Kazi tőlem balra, Péter jobbra ült, a velem szemközti üres széken túl pedig volt még egy ilyen asztal, amihez rövidesen hasonló elrendezésban leült három amerikai nő, közülük nekem háttal egy magas szőke, vonzó tekintetű nő, akire nem lehetett nem felfigyelni. Megkaptuk a sört, nagyon jót beszélgettünk főleg Péterrel a hitről, világnézetekről és hasonló "nagy dolgokról", amikoris -egy pillanatra magam elé nézve- arra lettem figyelmes, hogy Brenda (merthogy így hívták a dögös szőkét) közben helyet változtatott, és már nem háttal ül nekem, hanem pont velem szemben... Akkor még azt hittem, hogy ennek rajtam kívül álló magyarázata van, de elég volt egyetlen nap, hogy efelől kétségeim legyenek.
A Guacelmo alberg egyébként valóban igen kellemes, jól felszerelt, donativos, de semmi különös, hacsak az nem, hogy az angol Fraternity of Saint James üzemelteti, úgyhogy volt ötórai tea tejjel és keksszel, majd később egy üveg bor. A társaság vegyes, németek, spanyolok, francia, kanadai, de éppen ez utóbbi egy cseh származású vancouveri srác, aki nászúton van(!) itt a feleségével, úgyhogy volt ma is egy kis "zsizsegés" . :-) Ekkor ismerkedtem meg a 34-éves, kissé fiús alkatú de csinos francia Guilainennel is, akivel később többször is összefutottam, és akit nagyon megkedveltem.